Return to Erasmus+

Portugália, Braga -Beszámoló

2023. október 1-től 13-ig iskolánk 12 diákja a portugáliai Bragaba utazott szakmai gyakorlatra két kísérőtanárral az Erasmus+ program keretében. Hat tanuló pék-cukrász, hat tanuló pedig a földmérés és térinformatika területén gazdagította szakmai tapasztalatait. Élelmiszeripari tanulóink cukrászdában illetve termelőüzemben dolgoztak, míg a földmérő diákok földmérési cégnél illetve a városházán látták el feladatukat. Az első munkanapon megismerkedtek a munkahellyel és a munkatársakkal, vezetőkkel,a második naptól pedig már munkába is álltak. A pék-cukrász tanulók különféle portugál édességek, többek között a Pastel de Nata vagy gyümölcskosárkák készítését sajátították el, míg földmérő tanulóink terepen és irodában is egyaránt dolgoztak különböző mérőeszközök és programok segítségével.
A szakmai programon túl színes szabadidős programok is gazdagították a kéthetes látogatást, amit a nyarat idéző időjárás tett még élvezetesebbé. Az első napon megismerhettük Braga városát, ami elsősorban templomairól nevezetes és Portugália vallási központjaként tartják számon. Sajátos légköre, kedves lakói rögtön magával ragadják az idelátogató vendégeket. Gyönyörű kilátás tárul elénk a város fölé magasodó Sameiro szentélyből és a Bom Jesus templomból Braga városára, ahonnan jó időben egész az óceánig elláthatunk. Érdekesség volt még az utcákat szegélyező citrusfák látványa, amik roskadásig voltak még zöldellő termésükkel.
Bragan kívül kétszer látogattunk el Portugália legszebb városába, Portoba, ahol a gyönyörű épületek megtekintésén kívül, hajózhattunk a Douro folyón, megkóstolhattuk a híres portói bort és a bátrabbak megmártózhattak az óceánban is. Programunk része volt Portugália fővárosának, Lisszabonnak meglátogatása is. A Belém kolostor és torony, a Felfedezők Emlékműve felidézte a portugálok történelmének emlékeit, minket pedig lenyűgözött. Hazafelé úton betértünk Fátimába, a híres vallási zarándokhelyre, ahol magával ragadott minket a szent hely varázsa.
A két hét gyorsan eltelt, megtapasztalhattuk a portugál emberek vendégszeretetét, megízlelhettük ételeiket, betekintést nyerhettünk kultúrájukba, mindennapi életükbe, diákjaink bővíthették munkatapasztalatukat, szélesíthették látókörüket, fejleszthették nyelvtudásokat. Mindannyian élményekkel teli tértünk haza és szívesen gondolunk vissza az itt eltöltött két hétre.