A vasárnap a feltöltődésről szólt: délelőtt egy hegyek közt megbúvó kisvárost látogattunk meg a sziget délnyugati részén. Útközben jellegzetes mediterrán olajfa- és mandulaültetvényeket láttunk, majd bejártuk Valldemossa hangulatos, virágokkal díszített utcácskáit.
A csodálatos időjárást kihasználva a délutánt ismét strandolással és sportolással töltöttük, egy újabb gyönyörű homokos partszakaszt fedeztünk fel. Diákjaink átúsztak a parttól kb. 300 méterre található kis szigetre is, ahol a földmérők megtalálták a H1969-es földmérési alappontot.
A délelőtt a munkanaplók kitöltésével telt, majd az Esment Escola Professional egyik intézményét látogattuk meg Inca városában, ahol értelmileg és testileg akadályozott, illetve autista fiataloknak segítenek abban, hogy hasznos tagjává váljanak a társadalomnak. Többek között éttermeket, kávézókat és pékségeket üzemeltetnek, ezekben kizárólag a saját farmjukon termesztett zöldségeket és olívaolajat használnak, és minden munkafolyamatot a mentoráltakkal együtt végeznek, így felkészítve őket a munkaerőpiacra. Különböző projekteket, képzéseket és lakhatást is biztosítanak a gondozottaknak.
Jó volt megtapasztalni a nyitott, befogadó és támogató légkört és azt a természetességet, ahogy ezekkel az emberekkel együttműködnek.
9. nap
Diákjaink ma egy izgalmas gyakorlati bemutató során a geodéziában használt, drón által végzett fotogrametriával ismerkedhettek meg, emellett a mérőállomás használatáról is tartottak számukra előadást.
Délután az Esment Escola Professional központi telephelyén nyerhettünk bepillantást az intézmény tevékenységeibe.
10. nap
Október 12. Spanyolországban nemzeti ünnep, ma nekünk is szabadnapunk volt. Porto Cristoba kirándultunk, ahol a 2,4 km hosszú és 25 m mélyen fekvő Sárkánybarlangot kerestük fel.
Csodálatos cseppkőképződmények és kristálytiszta vízű tavak között sétáltunk és csónakáztunk, sőt egy kamarakoncertet is meghallgattunk a föld gyomrában. Ez a hely inspirálta Jules Verne Utazás a föld középpontja felé című regényét.
11. nap
Utolsó szakmai programunk helyszíne a Mater központ volt Palmában, ahol a tanulók részt vettek az ebéd és a büfé termékeinek elkészítésében. A konyhafőnök irányításával – saját bevallásuk szerint – életük legfinomabb brownie-ját sütötték, aminek receptjét itt is megosztjuk:
- 750g cukor
- 300g liszt
- 250g csokoládé
- 750g margarin
- 12db tojás
- törökmogyoró ízlés szerint
A fogadószervezet vezetője és a személyzet nagyra értékelte a diákok szakmai felkészültségét és elhivatottságát.
A napot a tengerparti homokban sétálva zártuk.
12. nap
Reggeli után befejeztük a munkanaplók kitöltését, délelőtt pedig a nagy piacra mentünk, ahol örömmel fedeztük fel a tenger és a mediterráneum gyümölcseinek gazdag kínálatát. Kóstoltunk helyi sajtot, sonkát, papayát, friss datolyát, valamint tengeri herkentyűket.
A piacról közkívánatra a város legszebb strandjára buszoztunk és utoljára még kiélveztük a napfény és a hullámok simogatását.
Utolsó mallorcai esténken egy Kahoot-játékkal idéztük fel a közösen eltöltött két hét legemlékezetesebb pillanatait.
13. nap
A szigeten töltött utolsó napunkon átvettük az Europass tanúsítványokat és elbúcsúztunk segítőinktől.
Mivel a repülőjegyünk csak az esti gépre szólt, igyekeztünk hasznosan tölteni az időt: a 14. század elején épült Bellver várkastélyhoz vezető lépcsőket másztuk meg a 28 fokos melegben. A bástyákról elénk táruló látvány azonban hamar elfeledtette velünk a fájó lábizmokat, hiszen madártávlatból láthattuk az eddig megismert nevezetességeket és a tengerpartot.
Este pedig a repülőgép ablakából vetettünk egy utolsó pillantást a kivilágított városra. Mindannyian örülünk a hazatérésnek, de ha tehetjük, még biztosan visszatérünk. Addig is magunkkal visszük a napfény, a tenger és a mediterrán életérzés emlékét.
Köszönjük Erasmus!
Köszönjük Európai Unió!