Földmérő OSZTV – Mind a 4 versenyző diákunk bejutott a Szakma Sztár Fesztivál 5 fős döntőjébe

2022. március 29-30. között került megrendezésre az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 2. fordulója Székesfehérváron az Óbudai Egyetem Geoinformatikai Intézetében.

A versenyen 5 magyarországi iskola 15 diákja mérte össze tudását. A verseny első napján digitális térképszerkesztésből és ingatlan-nyilvántartásból gyakorlati feladatot, sajátos célú geodéziai feladatokból pedig írásbeli feladatsort oldottak meg a versenyzők, a második napon Geomatikai ismeretekből szóbeli felelettel adtak számot tudásukról a diákok.

Interaktív vizsgarész

A verseny végső sorrendjébe a Mikoviny Sámuel Térinformatikai Emlékversenyen korábban szerzett pontszámok is beszámítottak.

A második nap zárásaként először a térinformatikai emlékverseny eredményhirdetése volt, majd következett az OSZTV helyezések ismertetése.

Mikoviny Sámuel Térinformatikai Emlékverseny győztesei

Emlékeztetőül a Mikoviny Sámuel Térinformatikai Emlékverseny eredménye: 1. Kapcsándi Richárd (Herman Ottó Intézet különdíja), 2 Kurucz Marcell, 3. Vigh Domonkos, 5. Fekete Dániel

AZ OSZTV-n mind a 4 diákunk az első 5 helyezés valamelyikén végzett, azonban a végső sorrend csak a Szakma Sztár Fesztiválon, a „szuper döntőn” dől el egy újabb megmérettetésen.

Továbbjutó diákok, s egyben 1-5. helyezettek:

  • Fekete Dániel
  • Kapcsándi Richárd
  • Kurucz Marcell
  • Vigh Domonkos

A verseny során Kapcsándi Richárd oldotta meg legjobban a gyakorlati vizsgafeladatokat, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara serlegét/különdíját is megkapta.

Az OSZTV „szuper döntősei”

Iskolánk szintén külön díjazásban részesült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által, a kiváló gyakorlati oktatásért.

A versenyzők a GDi Magyarország Kft., az NNG Kft., az UniGIS Open Alapítvány, a Herman Ottó Intézet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által felajánlott díjazásokban részesültek.

Szívből gratulálunk az elért eredményekhez!